Rózsametszés

Rózsametszés alapjai

A legfontosabb feladat, hogy a növény közepét hagyjuk nyitottan, ne legyenek benne ( ún. konkurens ) keresztbemenő ágak. A levegő így szabadon járhat, növényünk nem fülled be, ami egyébként kiváló táptalajt nyújtana a különféle gombás fertőzéseknek ( pl. fekete foltosodás, lisztharmat ). A lehulló leveleket és lemetszett ágakat égessük el vagy aprítsuk fel, nehogy a kártevők vagy a kórokozók kiterjedjenek rajtuk, nyáron visszatérve újból támadásba lendüljenek. A metszéshez mindig éles metszőollót és kést használjunk, mivel a rojtos vágások sérült, a kártevők támadásainak kitett szöveteket hagynak maguk után. Ferdén vágjunk, kb. 5 mm-rel egy-egy kifelé néző rügy felett úgy, hogy a rügy a vágás felső részéhez essen közelebb. Ezzel erősítjük a gyors gyógyulást, és a nyitott középrész kialakulását; vágjunk le néhány ágat a befelé mutató rügyekig, ha azt szeretnénk, hogy a növény még inkább kiegyenesedjen. Mindig győződjünk meg róla, hogy az egészséges faanyagig nyestük vissza az ágat. Amennyiben a szár közepe barna, vagy elszíneződött, még nem értük el az egészséges részt, és még többet kell visszavágnunk a hajtásból. Távolítsunk el minden elhalt, sérült és beteg szárat, illetve gyenge vagy nyurga hajtást. Ez néha azzal jár, hogy a talaj szintjéig kell visszanyesni a szárakat, az oldalágak esetében pedig az egészséges szárhoz való csatlakozásig.

Tetejezés:A vad téli szelek szétzilálhatják rózsáinkat, legyengíthetik vagy megrongálhatják a gyökereket, ami egyúttal érzékennyé teszi az egyedeket a fagyok roncsoló hatására, sőt ekkor a sérült gyökerekből gyakran fejlődnek gyökérsarjak. Ezért ősszel vágjuk vissza a növényt feléig, mellyel csökkenthetjük a szélnek való ellenállást, továbbá annak a valószínűségét, hogy a szél megtépázza a növényt.

Modern rózsabokrok metszése

A rózsák ezen csoportjához tartoznak a hibrid tearózsák a dús virágú rózsák, valamint a törpe- és miniatűr rózsák. Az ilyen fajták képesek ismételten virágozni az adott évszakban nőt hajtásaikon, és ősz végi metszést kedvelik. Alaposan metsszük meg a rózsabokrot máskülönben a következő szezonban nem hoznak erős szárakat és szép virágokat.

Annak eldöntése, hogy mit kell levágni egy rózsabokorról, művészet. Kövesse az alábbi lépéseket a leírt sorrendben:

1) Vágja le az összes olyan ágat, amelyek teljesen elhaltak; ezek fekete színűek. Amikor belevág, meglátja majd, hogy az elhalt középrész (amelyet szárbélnek hívnak) szintén fekete vagy sápadtszürke. Az ág még él, ha krémzöld színű, még akkor is, ha a külseje fekete k—a szárbélnek viszont mindenképp fehérnek és tömörnek kell lennie.

2) Vágjon le minden olyan ágat, amelyek egymáshoz dörzsölődnek, egymást keresztezik, illetve amelyek károsodtak vagy betegség jeleit mutatják.

3) Válasszon ki 3-6 vesszőt, amelyek a “megmaradók.” lesznek. Ezek a vesszők ne legyenek se túl vékonyak —minimum ceruzavastagságúak legyenek —se túl vastagok se öregek. Ezeknek mindenképp egy nyitott középrésztől kifelé kell terjeszkedniük. Azután távolítson el minden egyéb vékony, erőtlen hajtást a bokorról.

4) Vágja vissza ezeket a “maradandó” vesszőket 30-90 cm hosszúságra, attól függően, hogy milyen magasra szeretné, hogy a rózsák abban az évben nőjenek. Ez nem hajszálpontosan behatárolt tudomány; de a szabály az, hogy a rózsavesszőket a kifejlett rózsaszárak kívánt magasságának körülbelül egyötöd részére vágja vissza, melegebb éghajlat esetén hosszabbra. Ne féljen attól, hogy esetleg elpusztítja a rózsát. Ha legalább néhány centiméteres vesszőt hagy rajta, a növény rendben lesz.

Megjegyzés: A metszést a vessző felső részén hajtsa végre úgy, hogy a vágás 45 fokos szögben legyen, 1/2 centiméterrel egy kifelé néző rügy felett (lásd az illusztrációt). Ezzel biztosítja, hogy az új hajtások kifelé és felfelé indulnak majd, egészséges, csinos alakzatot adva a növénynek.

Rózsacserjék metszése

Ide tartoznak a modern cserjék, az időskerti rózsák, és a fajrózsák. Ezek idősebb faanyagon virágoznak, és csak akkor kell metszeni őket, amikor rendezetlenül mutatnak, vagy az elhalt, beteg, sérült ágakat kívánjuk eltávolítani. Legjobb ha virágzás után metsszük őket. A fő feladat az idősebb szárak eltávolítása a közvetlenül azután,hogy a levelek hullani kezdenek, az az általában ősz elején. Ez az időszak alkalmat kínál arra is, hogy belássunk a növény közepéig, és így könnyen megszabaduljunk, a beteg, vagy sérült hajtásoktól. A metszés hátránya, hogy eredményeként a díszes bogyói miatt tartott rózsacserjék sokat veszítenek szépségükből.

Futórózsák metszése

A futó rózsák az adott évszak nyomán keletkezett hajtásokon virágoznak, mégpedig nem is egyszer. Az ültetés utáni leső vagy második évben ne metsszük őket, csak az elhalt sérült, vagy gyenge hajtásokat vágjuk le. Később is csak szükség szerint metsszük. A rózsabokrok kúszó egyedeit soha ne metsszük, mert bokorrá fejlődnek vissza. A formára nevelést azonnal kezdjük el mihelyt az új hajtások elég hosszúak ahhoz, hogy elérjék a támasztókat. Serkenti a virágzást ha vízszintes támaszték mentén oldal irányban neveljük őket. Az erős fő szárakat nem fontos metszeni, hacsak nem túl hosszúak. Mely esetben rövidítsük őket megfelelő méretűre máskülönben egyszerűen az oldalhajtásokat vágjuk rövidre.